TARTÓSZERKEZETI HELYSZÍNI SZEMLE ÉS KONZULTÁCIÓ,

ÍRÁSOS TARTÓSZERKEZETI SZAKVÉLEMÉNYEK ÉS NYILATKOZATOK

Statikai Szakvélemény Épületkárosodás Esetén

Repedést fedezett fel a plafonon? Esetleg végig hasadt a fal? A repedések hirtelen is meg tudnak jelenni, egyik nap még nyomuk sincs, másnap pedig már végig kacskaringóznak a mennyezeten vagy a falon. 

Nem elég kőműves vagy festő segítségével gyorsan eltüntetni az esztétikai hibát, hiszen a repedés komoly probléma figyelmeztető jele is lehet. Ne vegye félvállról!

Ha épülete gyakori beázás áldozata vagy megsüllyedt, haladéktalanul vegyen igénybe szakértő segítséget!

Kérjen statikai szakvéleményt épületkárosodás esetén, és találjuk meg együtt a  probléma okát, valamint a legköltséghatékonyabb megoldást!

A tartószerkezeti helyszíni szemle és konzultáció során először megvizsgáljuk a károsodást, majd felderítjük annak okát. Ezután javaslatot teszünk a kiváltó ok megszüntetésére. A helyszíni megbeszélést követően igény szerint írásos szakvéleményt, nyilatkozatot készítünk.

Engedje, hogy segíthessünk,
és találjuk meg együtt az épületkárosodás okát,
hogy Ön és családja nyugodtan aludhasson!

További Szolgáltatásaink:

Lakóépületek

Vállaljuk

  • családi házak, 
  • villák, 
  • nyaralók, 
  • társas házak tervezését, felújítását, átalakítását.

Ezen épülettípusok tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését.

Középületek

Vállaljuk

  • oktatási intézmények (pl. iskolák, egyetemek, óvodák, bölcsődék),
  • kulturális intézmények (pl. állatkertek. színházak, galériák, élményparkok),
  • szórakozóhelyek (pl. fedett- és szabadtéri club-ok, pub-ok),
  • sport létesítmények (pl. uszodák, fürdők, stadionok, lovardák),
  • egészségügyi intézmények (pl. kórházak, rendelők),
  • igazgatási intézmények (pl. hivatalok, irodák),
  • szociális intézmények (pl. Idősek otthona),
  • szakrális intézmények (pl. templomok, síremlékek) tervezését, felújítását, átalakítását.

Ezen épülettípusok tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését.

Üzemi épületek

Vállaljuk

  • csarnokok (pl. gyárak),
  • irodaházak, székházak,
  • üzletek (pl. COOP, Tesco, Dm),
  • bevásárló központok (pl. plázák),
  • vendéglátó egységek (pl. éttermek, gyorséttermek, kávézók),
  • raktározási épületek (pl. raktárak),
  • termelő és mezőgazdasági épületek (pl. pékségek, fafeldolgozók),
  • logisztikai központok tervezését, felújítását, átalakítását.

Ezen épülettípusok tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését.

Hidak, támfalak

Vállaljuk

  • új hidak engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését,
  • meglévő hidak felújításának, megerősítésének tervezését,
  • a 10 évente kötelező fővizsgálatok és célvizsgálatok elkészítését,
  • nehézjárművek útvonalengedélyezése során az útvonalra eső hidak teherbírásának ellenőrzését.

Legyen szó vasbeton-, acél-, öszvér-  vagy  fahíd tervezéséről, ránk minden esetben számíthat!

Vállaljuk vasbeton, szögtámfalak, súlytámfalak, gabion támfalak engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítését is.

info@kreabim.com

+3670/381-6127

Iroda cím: 2120 Dunakeszi, Fóti út 61/A. fszt. 2.

Székhely: 2120 Dunakeszi, Fóti út 61/A. fszt.2.