Rólunk

KreaBIM: Érezze magát biztonságban velünk!

Tervezőinkkel több, mint 10 éves tapasztalattal a hátunk mögött állunk rendelkezésére

  • új családi házak, nyaralók,
  • társasházak,
  • középületek (iskolák, óvodák), üzletek, irodaépületek, éttermek, szállodák, fürdő komplexumok,
  • ipari csarnokok, mezőgazdasági épületek, tárolócsarnokok, lovardák,
  • hidak és támfalak tervezésében, felújításában, átalakításában.

Számíthat ránk acél-, fa- és vasbetonszerkezetek statikus kiviteli tervének elkészítésében, tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációk összeállításában.

Meglévő épületére (pl. utólagos beépítésekhez, átépítésekhez, falkivágáshoz) a helyszíni felmérést és konzultációt követően igény szerint írásbeli tartószerkezeti szakvéleményt is készítünk, melyben javaslatot adunk a megerősítés és átépítés szakszerű módjára és folyamatára.

Hogy jött létre a KreaBIM?

 

A KreaBIM Kft. alapítója, Reszegi Sándor vagyok. 2010-ben végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki karán, Híd- és műtárgy szakirányon. 

2014 óta tervezek egyéni vállalkozóként, számos sikeres projektet tudhatok a hátam mögött. A folyamatosan növekvő számú megrendelések miatt 2019-ben úgy döntöttem, hogy létrehozom a KreaBIM Kft.-t.

Több, mint 10 éve foglalkozom hidakkal, részt vettem új hidak, átépítések, megerősítések, támfalak tervezésében, valamint készítettem híd fő-, cél-, és teherbírás vizsgálatokat is. 

Magasépítéssel közel 10 éve foglalkozom. Eleinte a családi házak tervezése volt a prioritás, de mára már számos társasház, csarnok, iroda, raktár, iskola, óvoda, étterem, szálloda, fürdőkomplexum épült meg a terveink alapján.

Nem volt kérdés számomra, hogy amint lehetséges, megszerzem a tartószerkezeti szakértői jogosultságot is, hogy a tervezés során megszerzett tapasztalataimmal ne csak az építkezőknek tudjak a segítségére lenni, hanem azoknak is, akiknek a már megépült vagy épp megvásárolni kívánt házukkal kapcsolatban vannak kérdéseik. 

A cég növekedésének köszönhetően már inkább az ügyvezetői és a stratégiai vezetéssel kapcsolatos feladatokat látom el, de kiemelten fontos számomra, hogy a tervező Kollégák munkáját a legjobb tudásom szerint segítsem, mind a vezető tervezői, mind a tervellenőri feladatok ellátásával, a sok–sok éves tapasztalatom átadásával.

Célunk kimagasló tervezői és szakértői szolgáltatás nyújtása, a legmodernebb BIM alapú szoftverek segítségével mind lakossági, mind céges ügyfeleink számára, a folyamatos fejlődés mellett.

Csapatunk

Reszegi Sándor

Ügyvezető,
Felelős tervező,
Tartószerkezeti szakértő

Kamarai szám: 13-15903

Jogosultságok:

Hídszerkezeti tervezés – HT

Hídszerkezeti szakértés – SZÉS12

Tartószerkezeti szakértés – SZÉS1

Tartószerkezeti tervezés – T

Mérnök kamarai link:

https://mmk.hu/nevjegyzek?id=19977

Majer Zsolt János

Hídvizsgáló
vezetőmérnök,
Műszaki ellenőr

Kamarai szám: 13-66747

Jogosultságok:

Műszaki vezetés – MV-É (Általános építmények)

Műszaki ellenőrzés – ME-KÉ (Közlekedési építmények)

Műszaki vezetés – MV-KÉ (Közlekedési építmények)

Műszaki ellenőrzés – ME-É (Magasépítési szakterület)

Mérnök kamarai link:

https://www.mmk.hu/nevjegyzek?id=64796

Vargha Balázs

Tartószerkezeti tervező,
Irodavezető

Baloghné Reszegi Rita

Pénzügyi vezető

Berecz Katalin

Asszisztens

Bodnár Antal Gergő

Tartószerkezeti szerkesztő,
Építőmérnök

Tomasek Tamás Máté

Statikus tervező,
okl. Építőmérnök

Molnár Sándor

Statikus tervező,
okl. Építőmérnök

Kiss Zsófia

Tartószerkezeti szerkesztő,
Építőmérnök

Keressen Bennünket Bátran!

 

info@kreabim.com

+3670/381-6127

Iroda cím: 2120 Dunakeszi, Fóti út 61/A. fszt. 2.

Székhely: 2120 Dunakeszi, Fóti út 61/A. fszt.2.