Hidak Fő- és célvizsgálata, teljeskörű statikai tervezése

Hidak

Ezen lenyűgöző mérnöki alkotások a kapcsolatteremtés ősi jelképei. A hídépítés története egyidős az emberiségével. A történelem során a tervezés egyre tudatosabbá vált, végül az ipari forradalom kora hozott átütő változást a hidak történetében is. Ettől kezdve a tervezés már komoly matematikai alapokon nyugodott, az öntöttvas és kavartvas mellett megjelent az acél, majd később elkezdődött a vasbeton szerkezetek máig tartó fejlődése.

Amellett, hogy a hidaknak biztosítani kell az áthidalt akadályokon való gondtalan átjutást, sok esetben városok jelképévé, fontos idegenforgalmi vonzerővé is váltak, mint például a Golden Gate Bridge San Francisco-ban, a Brooklyn Bridge New Yorkban, a Tower Bridge Londonban. De nem kell messzire mennünk, Budapest is bővelkedik szebbnél szebb hidakban, akárcsak a Lánchídra, az Erzsébet hídra, vagy a Megyeri hídra gondolunk.

A KreaBIM Kft.-nél tervezőinkkel rendelkezésére állunk új hidak engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási terveinek elkészítésében, meglévő hidak felújításának, megerősítésének tervezésében. Vállaljuk a 10 évente kötelező fővizsgálatok és célvizsgálatok elkészítését, illetve nehézjárművek útvonalengedélyezése során az útvonalra eső hidak teherbírásának ellenőrzését. Legyen szó vasbeton-, acél-, öszvér- vagy fahíd tervezéséről, ránk minden esetben számíthat.

Támfalak Statikus Tervezése

Támfalak

Támfalak emelésére elsősorban az erősen lejtős területeken van szükség. Nemcsak megakadályozzák a mögöttük levő földtömeg lecsúszását, de lehetőséget adnak teraszok kialakítására, ezáltal növelve a hasznos földterületet.

Adott esetben lépcsők kialakításával segítenek a magasságkülönbségek áthidalásában is. Ezen kívül megakadályozzák a meredek lejtőn lezúduló víz romboló hatását és a hegyomlást is.

A támfal anyagának kiválasztásakor elsősorban a funkciót kell figyelembe venni, de minden esetben mérlegelni kell a környezetében található épületek, utak építőanyagát is, hiszen sokszor esztétikai funkciót is betöltenek. Építésekor figyelembe kell venni a magasságát is. Ezek mind meghatározzák, hogy milyen technológiával épült támfal alkalmas az adott célra.

Fontos kiemelni, hogy az 1,5 méternél magasabb támfal építése minden esetben engedélyköteles!

A KreaBIM Kft.-nél megtaláljuk az Ön számára szükséges technológiát, vállaljuk vasbeton szögtámfalak, súlytámfalak, gabion támfalak engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási terveinek elkészítését.

További Szolgáltatásaink

Lakóépületek

Vállaljuk

  • családi házak, 
  • villák, 
  • nyaralók, 
  • társas házak tervezését, felújítását, átalakítását.

Ezen épülettípusok tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését.

Középületek

Vállaljuk

  • oktatási intézmények (pl. iskolák, egyetemek, óvodák, bölcsődék),
  • kulturális intézmények (pl. állatkertek. színházak, galériák, élményparkok),
  • szórakozóhelyek (pl. fedett- és szabadtéri club-ok, pub-ok),
  • sport létesítmények (pl. uszodák, fürdők, stadionok, lovardák),
  • egészségügyi intézmények (pl. kórházak, rendelők),
  • igazgatási intézmények (pl. hivatalok, irodák),
  • szociális intézmények (pl. Idősek otthona),
  • szakrális intézmények (pl. templomok, síremlékek) tervezését, felújítását, átalakítását.

Ezen épülettípusok tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését.

Üzemi épületek

Vállaljuk

  • csarnokok (pl. gyárak),
  • irodaházak, székházak,
  • üzletek (pl. COOP, Tesco, Dm),
  • bevásárló központok (pl. plázák),
  • vendéglátó egységek (pl. éttermek, gyorséttermek, kávézók),
  • raktározási épületek (pl. raktárak),
  • termelő és mezőgazdasági épületek (pl. pékségek, fafeldolgozók),
  • logisztikai központok tervezését, felújítását, átalakítását.

Ezen épülettípusok tartószerkezeti engedélyezési, kiviteli, gyártmány és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítését.

reszegi.sandor@kreabim.com

kreabim@kreabim.com

+3630/534-2513

Iroda cím: 2120 Dunakeszi, Fóti út 61.

Székhely: 2120 Dunakeszi, Fóti út 61/A. fszt.2.